Néhány maguktól az önkéntes lelkészektől való, néhány azoktól, akiken segítettek.

Ha neked is van sikertörténeted, küldd be nekünk, hogy bemutathassuk az oldalunkon, és mások is tudjanak róla.

AZ ASSZISZTOK ÉLETEKET MENTENEK

Az édesapám 2 hete agyhártyagyulladást kapott.

Azt mondták, meg fog halni. 2 órája volt hátra, és az orvosok szerint az eset nagyon súlyos volt.

Azonnal Öntudatlan személy asszisztját adtam neki. A nővérek és orvosok nem akadályoztak meg ebben, bár édesapám az intenzív osztályon feküdt mély kómában.

A következő néhány napban mindig visszamentem, és érintéses asszisztokat adtam neki.

Sokkal jobban lett. Az orvosokat meglepte a felépülés sebessége. Még több asszisztot adtam neki. Az orvosok úgy gondolták, hogy a rövid távú emlékezete nem fog javulni, de javult. A kórházban le voltak tőle nyűgözve, mert újra tudott járni és beszélni.

Nem sokkal ez után kijött a kórházból. Az édesapám tudja, hogy az asszisztok mentették meg az életét.

Sarah

Az egyik üzlettársam bejött az egyik nap és megkérdeztem tőle, milyen volt a hétvégéje. Azt felelte, hogy rémes, mert az anyósának szívproblémája van, és kómában fekszik.

Azonnal elvittem őt a könyvesboltba és vettem neki egy Asszisztok füzetet, hogy adhasson az anyósának egy Szcientológia asszisztot. Teljesen meglepte, hogy azonnal megmondtam, mit is kell tennie.

Elolvasta és alkalmazta az Öntudatlan személy asszisztját. Úgy négy nap múlva azt mondta, hogy bár hihetetlen, de az anyósa megmozdította a szemhéját. Mondtam neki, hogy folytassa.

Egy hónap múlva találkoztam vele, és azt mondta, hogy az anyósa felépülőben van. Az orvosok nem értették az egészet, mivel négy-öt napot jósoltak neki!

Nemrég kijött a kórházból, és még aznap el akart menni egy étterembe ünnepelni. Ugyanúgy jár és beszél, mint korábban!!

Ezek a füzetek csodálatos eszközök!

Ayako

El kellett utaznom Villahermosába (Mexikó), mert anyám nagyon beteg volt. Mialatt ott voltam, a bátyám telefonált, hogy van anyu, és megtudta, hogy nagyon kritikus állapotban van. Engem kért a telefonhoz, és mondta, hogy küld nekem egy füzetet az asszisztokról, hogy tanulmányozzam, és hogy adjam ezeket az asszisztokat az édesanyámnak.

Megkaptam a füzetet, és elkezdtem adni az asszisztokat. Először anyám nem akarta megkapni ezeket, de elértem, hogy hagyja, hadd csináljam őket. Napról napra egyre jobban kezdte érezni magát. Még el is kezdett kérdezgetni: „Akkor mikor fogsz asszisztokat adni?”

Apám és a fivéreim régebben úgy beszéltek Viktor bátyámról, mint aki meghibbant, de miután látták a változásokat anyámon, megváltozott a véleményük.

Később anyámnak volt egy borzalmas krízise, és be kellett vinnünk a kórházba erős belső vérzéssel, aminek következtében ötször kellett vérátömlesztést kapnia. Nagyon kritikus volt az állapota, és felkészültünk a legrosszabbra.

Mialatt a kórházban volt, tovább adtam neki az asszisztokat, ő pedig kilábalt a válságos állapotból, és hazaengedték. Egy héttel később az orvos megröntgenezte a hasát, mert azzal volt a gondja (gyomor- és májgörcsei voltak).

Másnapra kész voltak a röntgenleletek, mi pedig visszamentünk az orvoshoz.

Nézte-nézte a röntgenfelvételeket, és nem mondott semmit, csak előre-hátra ingatta a fejét. Megijedtem; azt gondoltam, hogy nagyon nagy a baj, amikor az orvos hirtelen megszólalt: „Nem tudom elhinni, de a röntgeneredmények olyanok, mintha soha semmi baja nem lett volna, pedig mikor bejött a kórházba, gyomor- és májgörcsei voltak!”

Teljesen le volt nyűgözve. Nem tudtam, hogy mit mondjak, megemlítsem-e az asszisztokat, vagy sem, így csöndben maradtam. Mikor kimentünk, mondtam az egyik bátyámnak, hogy adtam pár asszisztot anyunak a füzet alapján, amit Viktor küldött.

Szeretném, ha tudnátok, hogy semmit sem tudtam arról, hogy hogyan kell valakin segíteni. Csak ezt az Asszisztok füzetet ismertem, amit a bátyám küldött; ez pedig megmentette anyu életét!

Laurie

SEGÍTETTEK EGY ÚJSZÜLÖTT CSECSEMŐN

Larry felesége a vártnál 1 hónappal korábban szülte meg a gyereküket, így a kisbaba csak 1,90 kg volt. Az orvosok azt mondták Larry-nek, hogy az újszülöttnek problémái lehetnek az evéssel, és egy hónapig is eltarthat, hogy cumisüvegből egyen, addig pedig az inkubátorban kell hagyniuk, és intravénásan kell táplálniuk. Larry közölte az orvossal, hogy azokkal az asszisztokkal, amiket a Szcientológiában ismert meg, két napon belül haza fogja vinni a babát úgy, hogy szépen eszik és növekszik. Az orvost ez nem győzte meg, de azt mondta, hogy megteheti, ha akarja.

Larry kivette a babát az inkubátorból, bemuttata őt az anyukájának, és Larry is bemutatkozott, majd adott neki egy Helymeghatározó asszisztot, hogy tudja, hol van. Ezután adott neki egy érintéses asszisztot. Elmondta neki: most az a dolga, hogy egyen és növekedjen, hogy együtt hazamehessenek. A baba órákon belül cumisüvegből evett. Az első nap 1,90 kg-ról 2,17 kg-ra növekedett. Az orvos nagyon meg volt rökönyödve, és biztatta Larryt, hogy folytassa.

Később mondta neki, hogy van egy másik baba, aki nem evett már 3 hete. Larry mondta, hogy tudna segíteni annak a babának is, majd megállapodtak, hogy az orvos megkérdezi a szülőket. Larry fennmaradt egész éjjel, hogy etesse újszülött kislányát, és hogy asszisztokat adjon neki, a baba pedig egyre nagyobb lett, és a második napon az édesanyjával együtt kiengedték. Ekkor az orvos mondta Larrynek, hogy a másik csecsemő szülei szeretnék, ha segítene az ő gyermeküknek is.

Larry karjába vette a gyereket, bemutatta őt a szüleinek, elmondta neki, hogy ő kicsoda, és hogy segíteni akar neki. A baba mosolygott, ami eléggé meglepte a szülőket, mert azelőtt a baba nem igazán reagált. Ezután Larry adott neki egy helymeghatározó és egy érintéses asszisztot, majd elmagyarázta neki, hogy most az a dolga, hogy egyen és gyarapodjon. Odaadta neki a cumisüveget, hogy igyon. A baba kiitta az egész üveget. 3 hete ez volt az első táplálék, amit elfogyasztott. A szülők el voltak ragadtatva. A baba édesanyja gyorsan megtanulta, hogy hogyan kell az asszisztokat adni, és ismét megetette a gyermekét. A baba most már kijött a kórházból.

Larry meghagyta a kórháznak, hogy amikor csak szükségük van rá, szívesen jön és ad asszisztokat.

Egy barátom megkért, hogy adjak egy ismerősüknek asszisztot. Ennek az úriembernek sajnálatos módon tavaly agyvérzése volt, amitől teljesen lebénult a teste bal fele. A neurológus nem jósolt neki túl sok időt az idegrendszert ért károsodás komolysága miatt.

Öt hónapja kezdtük el az asszisztokat. Először csak kis rándulások és izomgörcsök kapcsoltak be. A napok, majd hetek alatt, ahogy az asszisztot végeztük, az élet elkezdett lassan visszatérni a bal felébe. Ezután „bizsergő” érzése volt minden alkalommal, amikor asszisztot adtam neki.

A felesége teljesen fel volt villanyozva.

Mivel hetente háromszor jártam a kórházba, azt gondoltam, hogy miért ne adnék asszisztot a szobatársainak is. Majd elkezdtem másoknak is asszisztot adni a kórházban.

Múlt hónapban egy nap, amikor bementem a kórterembe, a felesége és egy barátja elragadtatva újságolták, hogy „Jim ma megtette az első lépését egy járókerettel!” Sugárzottak az örömtől, és megtapsoltak. Teljesen lehengereltek az őszinte csodálatukkal.

És mi volt a neurológusok véleménye? „Ez csoda!”

Aznap este, amikor hazafelé tartottam, hirtelen eszembe jutott valami. Ha egy tudós felfedezne egy szérumot, ami lehetővé tenné egy borzalmas betegség meggyógyítását, és ha az orvosok az egész bolygón használnák a szérumot, az emberek pedig meggyógyulnának, kit illetne az elismerés? Igen, az orvosoknak köszönetet kellene mondani, de ki érdemelné meg igazából a tapsot? Le a kalappal az igazi tudós és emberbarát, L. Ron Hubbard előtt!

Az egyik barátomnak volt egy balesete. Farmer, és éppen a juhait etette kint a földeken egy géppel, amit egy traktorral vontatott.

Egyszer csak a gép elkezdett lassulni. Megpróbálta megjavítani, és a karja beszorult a 12 cm hosszú kések közé. Mivel a gép lassan forgott, el tudta kerülni, hogy behúzza egész testét – úgy, hogy a másik kezét nekifeszítette a gépnek.

Eléggé hihetetlen, de 4 órán keresztül maradt így, hét acélkéssel a karjában és a vállaiban. A felesége (aki aggódott, hogy a férje nem ért haza) volt az, aki kiment érte, és megtalálta.

Amikor meglátogattam a kórházban, elmesélte, hogy az orvosok azt mondták neki, hogy soha nem fogja tudni újra normálisan használni a karját; az egész egy teljesen mozdulatlan, használhatatlan hús- és csontdarab volt, amivel nem érzett semmit.

Az első assziszt alatt, amit adtam neki kb. 45 percen keresztül, folyamatosan azt mondta, hogy nem érez semmit a karjában. Másnap reggel visszamentem, hogy adjak neki egy másik asszisztot, és ennek a második asszisztnak a végén először érezte a karját. A következő reggel egy 45 percig tartó assziszt végére teljesen helyreállt az érzékelés a karjában! Nagyon boldog volt!

Az orvosok legnagyobb csodálkozására nagyon gyorsan helyrejött, és újra normálisan tudta használni a karját.

Azóta folyamatosan adok asszisztokat, amikor csak tudok – a gyerekeimnek, a feleségemnek, az alkalmazottaimnak és a barátaimnak, ha esetleg kórházba kerülnek.

Ha ismersz egy ilyen egyszerű és hatékony technológiát (ami segít az embereken), majdhogynem bűn nem alkalmazni, amikor lehetőség kínálkozik rá.

T. E. P.

Egy Linda nevű lány dolgozik asszisztensként az irodánkban; körülbelül 45 éves. Sokkolóan hatott rám a hír, hogy gerincrákot diagnosztizáltak nála. Egy nagy daganat volt a gerince alsó részében. Felvették a Melbourne-i Rákkutató Kórházba, ám a dolgok nem álltak jól. Az egyik mellét műtéti úton eltávolították néhány éve. Felhívtam a kórházban, és megkérdeztem tőle: „Linda, tudtad, hogy én a Szcientológia Egyház felszentelt lelkésze vagyok?” Azt válaszolta, hogy nem, nem tudta. Megkérdeztem, hogy szeretné-e, hogy meglátogassam a kemoterápiája előtt. Azt mondta, persze hogy szeretné.

Meglátogattam, és egyszerűen elmondtam neki az alapokat: hogy ő nem egy test, hanem egy szellemi lény. Nagyon felszabadult lett ennek hallatán, és boldog volt. Elismertem őt a pozitív hozzáállásáért és azért a hitéért, hogy mindenen felülkerekedhet, majd elmondtam neki néhány alapvető adatot arról, hogy mi okozza a betegségeket. Mondtam neki, hogy távol kell tartania magától azokat az embereket, akik ellenségesek vele szemben. A legjobbakat kívántam neki, és elbúcsúztunk.

Linda három hete jött vissza dolgozni a kemoterápiája után. Összefutottam vele a konyhában. Megkérdeztem, hogy van. Parókát viselt, de jól nézett ki. Ekkor beszéltem neki az asszisztokról. Megkérdeztem, hogy szeretne-e kapni egy asszisztot, mire azt felelte, hogy szeretne. Adtam neki egy Érintéses asszisztot, és felismerte, hogy képes legyőzni ezt a betegséget. Ezután végeztünk egy asszisztot a gerince alsó részére. Három héten át minden nap adtam neki többféle asszisztot is. Ahogy teltek a napok, egyre jobban nézett ki, és azt mondta, hogy jobban érzi magát. Odaadtam neki az Asszisztok füzetet, hogy olvasgassa, ő pedig végigtanulmányozta az egészet.

Tegnap eljött hozzám. Megölelt, és azt mondta: „NAGYON hálás vagyok mindenért, amit tettél. Ma kaptam meg a vizsgálati eredményeket. Az orvosok nem tudták elhinni a dolgot. A májamban lévő három daganat eltűnt, a gerincemen lévő daganat pedig összezsugorodott. Egy lyuk pedig, ami a gerincemen jelent meg, összezáródott. Ez olyan bámulatos, hogy az orvosok nem hittek a szemüknek.

AZ ÖNKÉNTES LELKÉSZEK AKCIÓBAN

Egy vendéglőben ebédeltem, és egy fiatal anyuka közelében ültem, aki a három kisgyerekével volt ott. A kicsik közül az egyik nagyon kezelhetetlen volt, teljesen kontrollálhatatlanul üvöltözött, és dobált dolgokat. Végül elrejtőzött az asztal alatt, hogy megmeneküljön az anyukájától. Az egész vendéglőt zavarta a dolog. Mint önkéntes lelkész, odamentem az anyukához, megmutattam neki a kártyámat, és megkértem, hogy segíthessek a gyerekének. Miközben ezt mondtam neki, benyúltam az asztal alá, és a gyerek megfogta a kezem. Csináltam egy rövid asszisztot a gyerekkel, amivel nyugalmat teremtettem és helyreállítottam a családon belüli szeretetet. A vendéglő többi vendége megkönnyebbülten sóhajtott fel.

Egy másik alkalommal egy tanárt helyettesítettem egy iskolában. Az egyik diák megégette magát aznap reggel vasalás közben. Megmondtam az osztálynak, hogy kiviszem egy kicsit a lányt, hogy enyhítsek a fájdalmán. Olyan nagy felhajtást csinált, hogy a tanulók mind tudták, komolyan fájhat neki a sérülése. Kimentünk az iskola lépcsőire. Elmagyaráztam neki, hogy mi az Érintéses assziszt, és adtam neki egyet. Körülbelül 5-10 percnyi assziszt után felugrott, és azt kiabálta, hogy „Elmúlt a fájdalom!” Visszafutott a tanfolyamterembe, és hangosan hirdette az idegesen várakozó tanulóknak, hogy „a tanár megérintett, és a fájdalom elmúlt!” Soha többé nem volt fegyelmezési problémám abban az osztályban.

Egy alkalommal két tizenéves fiú verekedett. Szétválasztottam őket, és beszéltem nekik A kívülálló harmadik törvényéről, ahogy az a Hogyan oldjunk meg konfliktusokat füzetben van. Lefolytattuk a vizsgálatot a füzet alapján, és megtalálták a kívülálló harmadikat, aki a köztük kialakult összetűzést szította. Visszaállították régi barátságukat, és később elkezdték alkalmazni A Szcientológia kézikönyvében található technológiát, hogy a világot egy jobb hellyé tegyék.

És ott van még az az eset is, amikor egy hölgyet felhívtam üzleti ügyben. Nem tudott hozzám beszélni. Éppen a mentőre várt a 104 hívása után. Mikor felhívtam, éppen egy asztmaroham kellős közepén volt. Így gyorsan meséltem neki az elnyomásról, és hogy ez hogyan befolyásolja az ember egészségét és érzelmeit. Kihoztam magamból a legtöbbet, amit az adott körülmények között lehetett. Az elnyomás oka füzet adatait használtam, és megtaláltam az elnyomás valódi forrását. Kidolgoztuk rá a kezelést, és amikor a mentő megérkezett, megvizsgálták, de kiderült, hogy már jól van. Később megköszönte a segítséget, és megkérdezte tőlem, hogy Szcientológus vagyok-e. Azt mondtam, hogy igen, miért? Azt mondta, hogy gondolta, mert azt hallotta, hogy a Szcientológusok tudják, hogyan kell csodákat tenni, és kezelni az elnyomást.

Mostanában asszisztokat adtam édesapámnak egy műtéte után. Nagy fájdalmai voltak. Miután asszisztokat kapott, megkönnyebbült, megköszönte, és azt mondta, hogy „Édesem, micsoda ERŐ van benned!” „Igen” – mondtam. – „A Szcientológia asszisztok.” A nővér látott, ahogy asszisztokat adtam neki, és ő is meg akarta tanulni őket. Odaadtam neki az Asszisztok füzetet, és most már használja a páciensei kezelésében. Egy másik nővérnek súlyos fejfájása volt a kis klinikán, amikor ott voltam. Megkértem, hogy hadd beszéljek vele négyszemközt. Erősen izzadt, és a fájdalom miatti látásgyengülésről panaszkodott. Adtam neki egy asszisztot, és a fejfájás eltűnt. Ezek után adtam neki egy Asszisztok füzetet.

És ez így megy tovább. Asszisztokat adok egy baleset helyszínén, asszisztokat adok állatoknak, segítek a barátaimnak, hogy az etikát alkalmazzák az életükre, alkalmazom a saját életemre, megmentek házasságokat, emelem a körülöttem lévők érzelmi tónusát, hogy pár dolgot megnevezzek. Ez egy önkéntes lelkész feladata. Büszke vagyok arra, hogy én is önkéntes lelksz vagyok!

Mostanában használtam a Megoldások a drogokra füzetet, amikor egy nő megkeresett, hogy segítsek az egyik barátján, aki alkoholt fogyaszt, és marihuánát szív. Különösen érdekelte a drogbomba, hogy segíthessen neki leszokni a drogokról. Nagyon lenyűgözőnek találtam ezt a dolgot, mert nem tudta, hogy mitévő legyen, de azzal, hogy ez a technológia elérhetővé vált a számára, már fel akarta vállalni a felelősséget azért, hogy a barátját leszoktassa a drogokról.

Az etika és az állapotok füzetet is használtam egy embernél, akinek gondja volt az üzletével. Nem érdekelte a munka, és nem érzett vágyat arra, hogy folytassa. Ám a füzet olvasása után képes volt felismerni, hogy néhány munkatársa nem alkalmazza a létállapotokat, és ezért az üzlete nem indul be. Azt is felismerte, hogy ő maga sem alkalmazta ezeket. Megmutattam neki a Megoldások a drogokra füzetet is – jelenleg a drogbombát használja, hogy leszokjon a koffeinről, és szépen halad.

Az elnyomás oka füzetben lévő technológiát is használtam nála, és képes volt kiszúrni néhány elnyomó személyt, akik kapcsolatban voltak az üzletével. Újra megtaláltuk a célját, és most kezdeményező és lelkes az üzletben, a morálja pedig magas. Azt is eldöntötte, hogy elvégzi A Szcientológia kézikönyve tanfolyamot, hogy maga is megtanulja a technológiát.

Sokáig tudnám sorolni, hány helyzetben lehet alkalmazni a kézikönyvet.

Én magam az Eszközök a munkahelyen füzetet használtam, ami után életemben először írtam egy megfelelő programot, és jól el tudtam indítani a saját üzletemet. Befejeztem két programot, és most csinálom a harmadikat!

Ezek a füzetek nagyon értékesek, és rendkívüli módon örülök neki, hogy lehetőségem van ezeket használni a saját életemben, és mások életében is.

LEHET VALAMIT TENNI EZZEL KAPCSOLATBAN

Néhány napja a kocsimmal elhajtottam egy utcán fekvő nő mellett, aki körül jó néhány biztonsági őr állt, hogy a forgalom kikerülje őt. Lehúzódtam, és odamentem a nőhöz. Teljesen eszméletlen volt, egy orvos éppen akkor ért oda. Ellenőrizte a pulzusát – az rendben volt, majd megvizsgálta a szemeit, és azt mondta, hogy rohama volt.

Azt gondoltam, hogy talán még megvizsgálja valahogy, vagy valamiféle elsősegélyt nyújt neki, de nem tette. Odatérdelt mellé, megpróbált beszélni hozzá, és kérdéseket tett fel neki, amire a nő persze nem válaszolt. Meglepődtem ezen, és rájöttem arra, hogy valójában semmilyen elképzelése sincs azzal kapcsolatban, hogy mi legyen a következő lépés. Ekkor kiadtam a nőnek az utasítást: „Fektesd azt a testet arra az útra.” Majd nyugtáztam őt. Ezt megtettem még néhányszor, majd elkezdtem csinálni az Öntudatlan személy asszisztját. Az orvos zavartan nézett.

Körülbelül egy perc múlva az orvos azt mondta: „Nem hiszem, hogy ez bármi eredményt fog hozni.” Folytattam az asszisztot, és a nő körülbelül 5 másodperc múlva kinyitotta a szemeit, és felült. Átsegítettük az úttesten, és leültettük. Elkezdtem Érintéses asszisztot adni neki. A karja fel volt kötve, mert eltört a kulcscsontja. Egyre jobban kommunikációba került a környezetével, és elkezdett egyre inkább szembenézni azzal, hogy a kulcscsontja sérült; egyre jobban fájt neki.

Elsősegélynyújtók is érkeztek úgy 20 perccel azután, hogy én megérkeztem, de ők sem igazán tudták, hogy mitévők legyenek. Megpróbáltak beszélni a nővel, de nem voltak túl hatékonyak, és mintegy fordítóként kellett működjek, mert figyeltem a nőre, és elmondtam az elsősegélyeseknek, hogy mit próbál mondani. Végül a nő sokkal tudatosabb lett, és bevitték a kórházba, hogy teljesen kivizsgálják.

Az egyik barátom felhívott, hogy a 6 éves kislányát elütötte egy autó, és hogy most a gyermekrészleg intenzív osztályán fekszik. Amikor megérkeztünk az intenzív osztályra, csak a közvetlen családtagokat engedték be a felügyelt helyre. Önkéntes lelkészként mutatkoztam be, és elmondtam, hogy a család kérésére vagyok itt, hogy egy asszisztot adjak. A főnővér nagyon figyelmesen hallgatott, ahogy elmagyaráztam a tényleges eljárást, és hogy mire jó; felderült. Ekkor bementem a kórterembe, és megkezdtem az asszisztot. A gyerek számos monitorra volt rákötve. Intravénás gyógyszerezéssel öntudatlanul tartották, mert a sérülések rendkívül súlyosak voltak, és nagyon komoly sokkot kapott. Ahogy az asszisztot futtattam, megfigyeltem, ahogy a monitorok grafikonjai emelkednek: a pulzus 91, 92, 93 volt, gyorsan felment egészen 97-ig, majd lassan lement, és stabilizálódott 91-en. Befejeztem, mert úgy véltem, hogy ez egy jó pont. Úgy tűnt, a nővér is örül. A kislányt kihozták az intenzívről, és stabilizálódott az állapota. A szülők és a nővér teljesen le voltak nyűgözve. Másnap kivették a lányból az összes csövet, és levették őt a gépekről. Az állapota stabil, és egyre javul.

ASSZISZT SIKER

Kaptam egy telefont egy észak-kaliforniai barátomtól, aki hallotta, hogy én önkéntes lelkész vagyok. Volt egy Los Angeles-i testvére, aki éppen egy vérbetegségben szenvedett. A páciens már kipróbált minden orvosi segítséget, és most Szcientológia asszisztokat szeretne kapni. Ez a férfi egy jól képzett ember, 45 éve él boldog házasságban, van egy szerető otthona és családja, sőt még unokái is. 65 éves, és visszafogyott 70 kilóra. Nincsenek tervei a jövőre nézve, élete nagy részét a kanapén tölti, folyamatosan mellette van egy nővér, és segítségre van szüksége ahhoz, hogy elmenjen a WC-re. Minden hétfőn teljes vérátömlesztést kap, amiután van „némi energiája”, majd egyre kevesebb, ahogy a napok telnek, majd már csak a hétfőre vár, hogy újabb átömlesztést kapjon.

Nagyon szomorú kép fogadott, amikor április 9-én először odamentem. A felesége könnyen elsírta magát, amikor a férje nem nézett oda. Amikor négyszemközt beszéltünk, azt mondta: „Remélem, túléli a hétvégét.”

Beszéltem a férjének a lélekről, az elméről és a testről, elmagyaráztam, hogyan működnek az asszisztok, és mondtam neki, hogy igencsak badarságnak tűnhet ebből a nézőpontból, úgyhogy játsszunk valamit. Azt kérdezte: „Tehát akkor most ide fogsz ülni, és játszani fogunk.” Azt feleltem, igen. Valami ilyesmit válaszolt: „Már kipróbáltam minden mást, szóval miért is ne?”

A második alkalommal, amikor mentem hozzájuk, a feleség elmondta, hogy a lányuk telefonált, és sírt örömében, mert beszélt az apjával, és észrevette, hogy hosszú idő óta milyen határozott volt a hangja. Ez egy assziszt után volt!

Hetente körülbelül 4 asszisztot adtam neki, minden alkalommal egy érintéses vagy egy idegasszisztot (felváltva), és egy másik asszisztot a nagy assziszt-kézikönyvből. Végignéztem a könyvet, és minden alkalommal egy másikat választottam ki. Az egyik legkiemelkedőbb a „Helló és oké” volt, amelyiket viszonylag az elején adtam neki. Eldöntöttem, hogy a csontvelőjének kell majd hellót mondania, mivel a testének ez a része felelős az egészért. A csontvelő nem végzi a munkáját. Játszotta a dolgot, de úgy gondolom, hogy igazából idétlennek gondolta, hogy köszönjön a csontvelőjének. Ezt abból gondolom, hogy ezt azóta rengetegszer felhozta már. Néha azt mondja, hogy “Folyamatosan hellót mondok a csontvelőmnek. Így visszatekintve ez lehetett a fő tényező abban, hogy helyrejött.”

A nyereségek nagyon fokozatosak voltak. Először nem ismerte fel, és nem tudta megmondani, hogy felismerése volt. Nagyon ébernek és figyelmesnek kellett lennem, és biztos vagyok benne, hogy sokat elszalasztottam, de mindezek ellenére a technológia működik, amennyiben változtatás nélkül használják. Körülbelül fél órásra alakítottam minden egyes ülést.

Fokozatosan elkezdett különböző dolgokat mondani nekem, amiket felismert, de a lényege ezeknek mind az volt, hogy egyre inkább felismerte, hogy a pozitív hozzáállással kell viszonyulni az élethez.

Emlékszem, hogy az elején egyszer gondja volt azoknak az utasításoknak a követésével, amelyek azt kérték tőle, hogy „legyél önmagad”, és „legyél a betegség”. Így azt javasoltam neki, hogy csak úgy gondoljon magára, mint egy „gondolkodó egységre”. Ez megelégedéssel töltötte el, és ezután jobban mentek neki az ilyen típusú asszisztok.

Ahogy teltek a napok és a hetek, megfigyeltem, hogy a feleség érzelmi tónusa magas marad; elkezdtek kijárni vacsorázni. Az első áttörést akkor figyeltem meg, amikor egyik pénteken átmentem hozzájuk, és a férfi nem feküdt a kanapén. Körbe-körbejárkált a telefonnal, és üzleti terveket készített. A felesége le volt nyűgözve, és nem igazán tudta mire vélni a dolgot. Azt mondta, hogy még nem mer terveket szőni, de boldog, hogy azt látja, amit lát. Amikor aznap elkezdtük az asszisztot mondta, hogy nem érti, minek csináljuk, mert hát péntek van, és még mindig van energiája! Azt mondta, hogy az orvos se értette a dolgot. Majd azt mondta: „Nem tudom, hogy ennek van-e valami köze ahhoz, amit TE csinálsz.” Tréfásan azt feleltem, hogy „Ó, talán nincs.” Ő azt mondta, hogy „De talán mégis.” Majd megkérdeztem, hogy mi a feltétele a hétfői vérátömlesztésnek. Kíváncsi voltam, hogy automatikusan végzik-e, de azt mondta, hogy nem, előbb ellenőrzik a vérsejtszámát, de eddig mindig szüksége volt rá.

Szóval jött a hétfő, és nem volt szükség vérátömlesztésre. Az orvosok nem tudtak rá magyarázatot adni, és senki más sem. Mindenki félt tervezgetni. Mondtam a feleségének, hogy én pontosan ezt vártam. És mondtam, hogy igazán csalódtam volna, hogy ha másként történik. Úgy látszott, az önbizalmam kellemes meglepetésként éri. Azt mondta: „Ha még egy hétig így megy, akkor az egy csoda.” Erre csak azt mondtam: „Szóval két hét kell egy csodához.” Ott voltam a következő vasárnap. 13 nap telt el az utolsó átömlesztése óta, és aznap reggel elment a bevásárlóközpontba, és körbetolta a kocsit az áruházban. Tréfásan megnyugtattam: ne aggódjon, ez még nem csoda. Hétfő este egy üzenet várt az üzenetrögzítőmön a feleségétől: „A vérsejtszáma 12,7 volt ma. Hát ... megtörtént a csoda!”

Elképzelhetitek, mennyire boldog voltam! Ki fogom egészíteni a történetet, ahogy tovább alakul, de nem tudtam tovább várni, hogy ezt megosszam veletek!

Ezt BÁRKI képes megtenni, képzéstől függetlenül. Egyszerűen tanuld meg, hogyan kell csinálni, és kezdd el!

A. W.

„Egy dán barátnőm nehéz időket élt át első gyermeke születésekor. Az orvosa azt tanácsolta, hogy ne szüljön több gyereket. De ő és a férje nagyon szerettek volna még egy gyereket. Volt már két vetélése, és sebészeti beavatkozást is végeztek rajta, hogy képessé tegyék egy csecsemő kihordására. Ismét teherbe esett, de nagyon aggódott, hogy el fog vetélni. Egy napon, amikor látogatóban voltam náluk, elkezdődtek egy újabb vetélés ismerős tünetei, ő pedig kétségbeesetten sírt. Az ő beleegyezésével azonnal Érintéses asszisztot adtam neki. Mindössze tíz percnyi assziszt után az arca kipirult, és azt mondta, hogy úgy érzi, mintha egy óriási súly hagyta volna el a testét. A fájdalom és a vérzés megszűnt, ő pedig megkönyebbülten nevetni kezdett. Nem volt több propblémája a terhesség alatt, és néhány hónap múlva egészséges leánygyermeknek adott életet miden különleges orvosi segítség nélkül, az orvosa legnagyobb meglepetésére.”

C. G.

Vedd fel velünk a kapcsolatot vm@volunteerministers.org